Zöld energiával a fenntartható jövőért

A romániai Marosvásárhelyen 2013. július 1-3. között, Zöld energiával a fenntartható jövőért címmel szakmai konferenciát szervezett az Enterprise Europe Network három hálózati partnere: a Hajdú Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Kolozsvári CENTI Technológiai Transzfer Központ. A konferencia azt a célt szolgálta, hogy a két országból érkező - e területen tevékenykedő - szakemberek s üzletemberek megvitassák a "zöld energia" alkalmazási lehetőségeit, technológiáit és új üzleti együttműködéseket alakítsanak ki. A Zöld Technológiai Klaszter tagjaként az eKözig Regionális Informatikai Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója, Pajna Sándor is tartott előadást.

Az egyre inkább középpontba kerülő zöldenergia felhasználás az Európai Unióban is kiemelt szerepet kap. Általánosan elfogadott céllá vált az újabb technológiák kidolgozása, mely a lassan kimerülő energiaforrásokat képes felváltani, s a környezetkímélő technológiának köszönhetően élhetőbbé válik a Földünk is.– mondta Vajda Lajos, a Romániai Klaszter Szövetség Alelnöke és a Green Energy Romanian Innovative Biomass Cluster elnöke. Mindehhez nélkülözhetetlenek a zöld energiával és annak hasznosíthatóságával foglalkozó klaszterek.

A konferencia legfontosabb témakörei voltak: a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos projektek romániai támogatási rendszere, a marosvásárhelyi önkormányzat energiagazdálkodási célkitűzései és programjai, a nemzeti klaszterek nemzetközi kapcsolatai, a fenntartható gazdaságos energiatermelés fatüzeléssel, a környezettudatos autonóm háztechnológia, a faapríték, mint alapanyag a fűtőanyagok számára, határokon átnyúló együttműködés, a magyarországi és romániai mintaprojekt bemutatása, üzleti kapcsolatok fejlesztése.

A magyar üzleti delegációnak, melynek tagjai Debrecenből és Székesfehérvárról érkeztek, közel 20 vállalkozást és klasztert képviselve lehetősége nyílt egy rövid bemutatkozásra, majd a konferencia végén az érdeklődőknek részletesebb beszámolókra is sor kerülhetett. A szakmai program második napján Sepsiszentgyörgyre látogattak a résztvevők, ahol a helyi zöld technológiával foglalkozó vállalkozásokkal ismerkedhettek meg a delegáció tagjai.

A konferencia eredményesen zárult, hiszen számos új együttműködési lehetőség jött létre a közös cél érdekében: avagy Zöld energiával a fenntarthatóbb jövőért.

A cikk megjelent: Hajdú-Bihari Napló, 2013. július. 18.

feldene flas feldene feldene d
viagra wiki blog.zycon.com viagra prodej