Hogy unokáink is élvezhessék

Manapság az egyik legfontosabb téma a Föld életmegtartó képességének fenntartása. Arra, hogy ez hogyan is valósítható meg, számtalan jó példa, ötlet, kidolgozott stratégia, megoldás van a debreceni székhelyű Zöld Technológiai Klaszter „tarsolyában”.


A klaszter az eKözig Regionális Informatikai Központ Zrt. gesztorálásával jött létre.—Cégünk az informatika profillal jött létre, több területen újításokkal léptünk a piacra. Többek között mi indítottuk el elsőként a valódi adatbázis-kezelést a közigazgatásban és a tudásalapú ügyfélkapus rendszereket ASP alapon, amelyek akár kétdimenziós vonalkódokat kezeltek, ezáltal hibátlanná téve a nyomtatványokat. Megjelent az épületenergetikai törvény, amely előírja az energetikai tanúsítvány meglétét. Mi nemcsak fogyasztási adatokat tudjuk mellé tenni, hanem egy hozzáértő csapat segítségével azt is megtaláltuk, hogy melyek az úgynevezett „energiazabáló” rendszerek, s melyek azok, amelyekhez nem kell hozzányúlni. Ha olyanokkal szövetkezünk, akik ebben profik, akkor meg tudjuk oldani az előttünk álló feladatokat. Tulajdonképpen így indult el az együttműködés. Magát a zöld Technológiai Klasztert 2011-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy gyakorlatias megközelítéssel közös innovációs platformot alakítsunk ki, nemzetközi kapcsolatokat építsünk, összehangoljuk a piaci tevékenységünket és közös kutatás-fejlesztés-innovációs projekteket indítsunk—utalt a klaszter megalakulásának körülményeire Pajna Sándor, az eKözig Zrt. vezérigazgatója, a klaszter elnöke.

A klaszter megalapításakor arra törekedtek, hogy tagok csakis tiszta profitú cégek lehetnek, a klaszteren belüli ellentmondások, érdekütközések elkerülésére. A klaszternek jelenleg—a négy új csatlakozó céggel - 16 tagja van, közöttük nagyvállalatok és kisvállalatok, kutatási intézetek, a DE Agrártudományi Centruma, illetve két önkormányzat, amelyek célul tűzték ki, hogy a rendelkezésre álló alternatív energiafelhasználással, takarékossággal, környezettudatos gondolkodással tartják fenn településüket. - Az unióban az ökohatékonyság kérdése központi téma, hiszen egyszerre jó az üzletmenetnek, a környezetnek, költségtakarékosabb és megszünteti azt a fajta pazarlást és környezetei terhelést, amelyet jelenleg folytatunk—mondta Panja Sándor, megjegyezve, hogy a klaszter fennállása óta több projekten dolgoztak és készítettek el olyan tanulmányokat, amelyekkel a fent említett környezeti terhelések mértékét tárják fel és mutatják azt is, hogyan lehet azokat elkerülni, kiváltani mással vagy megszűntetni. —Miután a téma elég széles spektrumú, először egy fogalomtárat kellett létrehoznunk és ki kellett alakítanunk ehhez egy mérőszámrendszert is. Vizsgáltuk az EU-t, illetve összegeztük a jelenlegi magyarországi állapotokat. Elkészült emellett egy környezettudatos településgazdálkodási, egy energiahatékonysági, egy fenntartható közlekedési program is. Mindezekhez készítettünk kompetencia-térképeket, kidolgoztunk zöld-technológia programokat, országos és regionális projekteket. Nem véletlen az sem, hogy két települési önkormányzat is klasztertag: Újszentmargitán az energiahatékonyság az egyik fő kérdés, illetve ott már működik „zöld óvoda” is, ahol környezettudatosságra nevelik a gyerekeket. Hajdúsámsonban pedig a fenntartható energia programban történnek lépések—magyarázta Pajna Sándor.

Mint mondta, jelenleg kisebb projektek előkészítése folyik. Úgy véli, ezek a programok akkor érhetnek el érdemi áttörést, ha a felhasználókban is megtörténik a szemléletváltás.

A cikk megjelent: Hajdú-Bihari Napló, 2013. július. 18.

feldene flas feldene flas feldene d